Az egyéni foglalkozások menete:
- Bejelentkezést követően első alkalommal a szülővel/szülőkkel
találkozom. A kamaszok maguk dönthetik el, hogy szeretnének-e részt venni az első interjúban vagy nem. Itt lehetőség nyílik a probléma körbejárására, a család és a gyermek megismerésére a szülő beszámolóján keresztül. A beszélgetés (első interjú) után anamnézist veszek fel, mely által megismerhetem a gyermek fejlődésére vonatkozó legfontosabb adatokat és az esetleges fejlődési elakadásokat.
- Ezt követően találkozom a gyermekkel, 4-5 alkalommal, kétszemélyes helyzetben. Játszunk, rajzolunk, beszélgetünk, ismerkedünk. Heti rendszerességgel, lehetőleg ugyanabban az időben, 50 perces foglalkozások keretében.
- Ezután kerül sor a szülőkonzultációra, ahol visszajelzést adok az addigi tapasztalatokról, és ennek tükrében javaslatot teszek a folytatás lehetőségeit illetően, megállapodunk a keretekben.
/Az első alkalom a szülővel 60-90 perc, a további konzultációk 50 percesek./
- A gyerekekkel folytatott munka során nagyon fontos a biztonságos légkör megteremtése. A foglalkozásokat a gyerek sajátosságaihoz, egyéni igényeihez igazítom, és abból építkezek, ami érdekli, és izgalmas számára.
- A gyermekekkel való egyéni foglalkozások mellet rendszeres szülőkonzultációt biztosítok. Visszajelzést adok a probléma hátterében felmerülő lehetséges okokról, és ha szükséges, javaslatot teszek további vizsgálatra. Megbeszéljük, milyen tapasztalatai vannak a szülőnek, milyen változást észlel.
- A terápiás munka lezárása.